Írok a talán legfontosabb konyhai műveletről, a hús- és csontlevek készítéséről és jelentőségükről.
A hagyományos konyhákban a világon mindenhol megtaláljuk, alapja minden jó levesnek és mártásnak. Még a köreteket is finomabbá teszi, ha víz helyett csontlében főzzük meg őket. A „klasszikus mindent tudó nagymama" alkalmazza gyógyírnek megfázás és torokfájás valamint emésztési zavarok ellen. Amellett, hogy gyógyítja a betegeket, erős csontozatot épít, rendben tartja az ízületeket, megbolondítja a szerelmes éjszakákat, egy angol közmondás lefordítva úgy szól, hogy „a jó csontlé még a halottakat is feltámasztja”. Ez talán köztudott, meg az is, hogy a konyhafőnökök nem tudnak kiváló ételeket készíteni nélküle. (Számomra a kettő közti kapcsolat igazán érdekes, ami kiváló, „haut cuisine”, azaz konyhai mesterségnek számít, az egészséges is!)
Ami viszont kevésbé köztudott, hogy mi is van e csodaszerben?
Ma divatos, hogy kapszulákba csomagolva adagoljuk a számunkra nélkülözhetetlen tápanyagokat. Nézzük meg, hogy ízületi bántalmak és csontépítéshez mit talál a gyógyulni vágyó. Ezt találtam a weben: „Fin Flexigel, hidrolizált kollagént tartalmaz, hatására javul a csontok, az ízületek és az inak állapota. Rendszeres kúraszerű alkalmazása elősegíti a porcok regenerálódását. Kiemelkedően jó kozmetikai hatással van a bőr, a haj, a körmök minőségére is, a kollagén visszaadja a bőr rugalmasságát, fiatalosságát, hidratált, kollagén-dús állapotát.”
Egy másik, a fájdalomcsillapító és táplálékkiegészítőként kapható glükózamin és kondroitin-szulfát, a porcszövetben is megtalálható elemek. Vizsgálatok kimutatták, hogy előrehaladott esetekben a kondroitin szulfát és a glükózamin együttes használata csillapítja az ízületi fájdalmat.
Most nézzük, hogy mit találunk a gazdag, házi készítésű csontlében?
Ásványi anyagokat, nem csak kalciumot, hanem magnéziumot, foszfort, szilikont, szulfurt és nyomelemeket olyan formában, amelyet a szervezetünk könnyen fel is tud használni.
Tartalmaz lebomlott porcot és inakat, amely gazdag kondroitin szulfátokban és glükózaminokban!
És mi van még benne, ha olyan jó kocsonyásra sikerül a csontlé? Zselatin, amely többek között nem más, mint hidrolizált kollagén!
Ásványi anyagokat, nem csak kalciumot, hanem magnéziumot, foszfort, szilikont, szulfurt és nyomelemeket olyan formában, amelyet a szervezetünk könnyen fel is tud használni.
Tartalmaz lebomlott porcot és inakat, amely gazdag kondroitin szulfátokban és glükózaminokban!
És mi van még benne, ha olyan jó kocsonyásra sikerül a csontlé? Zselatin, amely többek között nem más, mint hidrolizált kollagén!
Ahhoz, hogy jó gazdag is legyen levünk a fenti elemekben, főzzünk bele körmöt (ugye jó a körömpörkölt!), lábakat (az igazán jó tyúkleves titka!), ízületeket, fejet és bőrt (ne dobjuk ki a szalonna bőrét, főzzük bele a bab-, és lencselevesekbe!). Ugye bölcsek voltak elődjeink, és gazdag hagyományokkal rendelkezünk! Mindenképpen kérjük el a gazdától vagy hentestől ezeket, nehogy eldobják! Több helyen, mivel eldobnák, ingyen adják!
És igyekezzünk hazai, szabadon tartott állatokból beszerezni az alapanyagot, mivel hogy annak zsírszerkezete egészen más, mint a tömegtartású állatoké. Erről is írok majd.
És igyekezzünk hazai, szabadon tartott állatokból beszerezni az alapanyagot, mivel hogy annak zsírszerkezete egészen más, mint a tömegtartású állatoké. Erről is írok majd.
Pontosabb leírást, recepteket is írok még, addig is ezt már feltöltöm.
Dénes Ágnes kedves barátnőm lektorálta, köszönet érte!
Szia ÉVa! Zsolti örülni fog, hogy a fájós térdeire egészségügyi célzattal kocsonyát kell majd ennie :)De lehet,hogy a sok betonon legényesezést ez már nem hozza helyre? Flmerült benem pár kérdés:
VálaszTörlés-meddig kell főzni a csontokat?
-le kell-e szedni a habját?
-van-e valamilyen preferencia, pl a disznócsont jobb,mint a tyúk...stb.
Még egyszer gratulálok a bloghoz, várom a további írásokat! Nagyon igazad van abban, hogy ha már annyi időt töltünk a konyhában, legalább tápláló ételeket készítsünk, ne üres semmit.
Én nagyon szeretem,ahogy írsz,szerintem nem is kell semmiféle nyelvi lektorálás, úgy jó, ahogy Te megírod :)
Szervusz Adri!
VálaszTörlésKöszönöm szépen a biztató szavakat, nagyon örülök, hogy tetszik a blogom! (A lektorálás azért mégis fontos, ha már nyilvános a blogom. És nem is tudja mindenki, hogy nem Magyarországon nőttem föl. Nem úgy lektorálja Ági, hogy ne legyen már az én stílusom, hanem csak finoman. És én sokat tanulok is belőle, és örülök neki.)
Amellett, hogy igenis a táncházak szervezőit meg kell nevelni arra, hogy füvön van faszínpadon, fapadlón szervezzék a fellépéseket és a mulatságokat, azért a mai hiányos táplálkozás is sok térdi és már ízületi baj oka. Bizony helyrehozza Zsolti térdeit, nem végleges egy ilyen dolog, minden sejt a testünkben bizonyos időközönként teljesen kicserélődik. Ha gyakran, biztos hetente, de még jobb, ha minden nap csontléalappal készíted neki az ételeket biztos fog észlelni javulást. A gyerekeknek is jó, és Neked is. Főzési idő durván: hal: 3 óra, csirke: 8 óra, nagyobb állat: éjszaka is maradjon ott a tűzhelyen, kezdeti felforralás után takarékon. A marhát 72 órát is szokták főzőcskézni. Igen, a habot le kell szedni, ha nem teszed ezt, furcsa mellékízek zavarják majd meg az élvezetet. Preferenciákról így nem hallottam, csak úgy, hogy első választás a szabadon tartott kapirgáló vagy legelő állattól származó alapanyag, második, harmadik, negyedik választás a bio, eu's-bio, integrált termelésből származó alapanyag, a végén van a kalicka-tartásból, istálló-tartásból származó alapanyag. Van, aki meg tudja venni azt, amit a bevásárlóközpontokban kapunk, van, aki ha azt kéne megvennie, inkább vegetáriánussá válna. Ezt mindenki maga kell eldöntse, mit tud, és akar beszerezni.
(Azért írom így a választ, mert gondolom a következő kérdés az lenne, hogy mi van, ha nem tud az illető biohúst beszerezni, jó-e a másik is... ).
Azért biztos van különbség állatfaj között is, ezért úgy gondolom, hogy nem árt, ha változatos a választásunk.
Írom a következő bejegyzést a receptekkel...
Most a halászléről is azt olvasom, hogy a főzési ideje takarékon legalább 4 óra, de lehet az 8 is.
VálaszTörlésköszi!
VálaszTörléspersze, Zsolti térde összetett dolog, nem csak a betonon való táncolástól meg a sok focitól olyan. De ez midenképpen jó hít, hogy helyrehozható, mert mi biológia órán azt tanultuk, hogy ha egyszer elkopik az a folyadék a porcok közül, nem pótolható.
ezért is jó a sparhelt, mert ott nagyon lassan fő minden. Sokkal finomabb, és laktatóbb, és persze olcsóbb. Csak fejben is át kell térni rá, mert megszoktam,hogy reggel felkelek, és akkor gondolkodom,hogy mit is kellene főzni. Ha akkor gyújtok be, legfeljebb vacsorára lesz kaja.
Hu, eszembe jut itt a Wulzen faktor. Rozalind Wulzen fedete fel, a nyers tejben található. A Wulzen faktor nélkül, azaz, ha pasztőrözött tejet kapnak a bocik, bemerevednek ízületeik. Pasztőrözés során sok csodaszer a tejben tönkre megy, többek között ez a Wulzen faktor is. Ha ezek után terápiaként(...) nyers tejet kapnak a bocik, helyrejön az ízületük rugalmassága! Embernek is szükséges ez a Wulzen faktor, jelentősen javít az ízületek állapotán!
VálaszTörlésNem tudok pontosat a folyadékról a porcok közül, de én gondolom, hogy pszichológiailag érdekes, hogy azt képzeljük, felépül a csont, és minden körülötte, és az 30-80 évig úgy marad, ha kifolyik, oda vissza nem tud folyni (...). Az én fejemben sokáig hasonló elképzelésem volt a fogakkal kapcsán, az úgy lesz, és kész, onnan már csak elromolhat. Óriási tévedés volt!
a szintetikus vitaminok teljesen értéktelenek? Erről mit tudsz? Anyunak egy év alatt nagyon sokat javult a csontritkulása szintetikus kalcium+D vitamintól. Én mindkét szoptatás alatt szedtem kalciumot D vitaminnal,mert rossz étvágyam volt,és úgy éreztem, nem táplálkozom elég változatosan. A fogaim nagyon jól vannak. Lehet, nincs összefüggés?
VálaszTörlésÉrdekel ez a sejtmegújulás dolgo,amit írtál. Van erről cikked?
Kedves Adri!
VálaszTörlésA szintetikus-természetes vitaminok témájában fontos tudni, hogy soha nem egyedül egy adott vitamin felelős valamiért, mindig összejátszik sok más vegyülettel. A C vitamin egyedül nem éri el azt a hatását, mint a C vitamin komplex. Egy egyedüli szintetikus B vitamin szedése hiányt tud okozni más B vitaminokban. Amit mondanak az A vitaminról, hogy túladagolás esetén mérgező, az csakis a szintetikus A vitaminra igaz. Ha pld. olyant szedsz, és különben szegényen táplálkozol, nem csak nem tud felszívódni, hanem károkat is okoz mint szabadon előforduló anyag a véráramlásban. Ezért félnek még ma is orvosok tőle, pedig a kutatások nem különböztették meg a szintetikus A vitamint szedő a természetes A vitamint fogyasztó anyáktól, és kérdőívalapján állapították meg, hogy ki mennyi A vitamint vesz magához (!). Ettől az egész világ azt gondolja, hogy születési károkat okozhat az A vitamin, holott az az A vitamin, ami nem egyedül Retinolként hanem természetes formájában, azaz többfajta izomerekkel, aldehidekkel, észterekkel, savakkal és alkoholokkal együtt jön a táplálékkal a várandós anya szervezetébe születési károktól ment meg! Angolul itt lehet erről olvasni: http://www.westonaprice.org/abcs-of-nutrition/167-vitamin-a-saga
Az előbbiről Dr. Royal Lee végzett számos kutatást: http://www.drroyallee.com/.
A D vitaminról most konkrétan nem tudok példákat, de ott sincs csak egy D vitamin, hanem többféle. Az már jó jel, hogy együtt kínálják kalciummal, és talán nem csak egyfajta D vitaminnal a kalciumot. (A legelő állattól származó nyers tejben minden benne van, ami kell ahhoz, hogy felszívódjon a D vitamin, és be tudjon épülni a kalcium. Minden étkezéshez egy pohár kefir, ami ilyen tejből származik, és meg a bélflórád is rendbe jön.) Ide tartozik az is, hogy fentiek alapján igen, lehet táplálékkiegészítőkhöz nyúlni, ha kell, de a hatóanyagok legyenek természetesen előforduló formájukban. A D vitamin pld. zsírban oldódó vitamin, azt ráírják a kapszulákra, hogy zsírral együtt kell fogyasztani?
A sejtmegújulásról így fejből nincs forrásom, de keresek.
azt tudom, hogy többféle D vitamin van, és úgy tudom, a D3 kell a kalciummal együtt, így is zokták adni a nagyobb cégek (pl. Béres), de vannak kontárok. Láttam DM-ben D2 vitamint,állítólag az így önmagában nem oskat ér. Azt nem is néztem,hogy rá van-e írva,hogy zsírral együtt kell fogyasztani, de az iskolában nagyon beleverték a fejünkbe,hogy "DEKA ", vagyis ezeket a vitaminokat zsírral kell fogyasztani. És szegéyn tanárunk minden órán elmondta, hogy "Lányok, ha fogyókúráztok, akkor is tegyetek a salátára egy kanál olivaolajat, hogy a zsírban oldódó vitaminok kioldódjanak"
VálaszTörlésKöszi a részletes választ!
A kazakok alapétele a juh, kecske, ló, marha hús főve. Ezt először mindenféle fűszer nélkül hagymával tálalják, esetleg sózzák a vizet. Majd felszolgálják a húslét, mint italt. Forrón. Erről azt tartják, hogy ettől szép a bőrük!
VálaszTörlésNatasha Campbell-McBride, a GAPS-diéta kidolgozója a baskír áll. egyetemen doktorált. A diéta alapja többek között a lassan kifőtt húslé - csontleves, húsleves - ivása, a benne főtt húsokkal. (Hozzá fermentált ételek, pl. joghurt, sav. káposzta fogyasztandók, a szénhidrátok fogyasztása a minimumra szorítva.) Az étrendet autoimmun betegségekben ajánlják. A nomád pásztornépektől örökölt ételeinkről nekünk is el kellene gondolkozni. A GAPS-diéta szinte ismeretlen nálunk, csak az autista gyermeket nevelők között terjedt el valamennyire.
TörlésKedves Zsuzsanna, köszönöm megjegyzésedet, Natasha Campbell renszeresen ad elő a Weston A Price Alapítvány rendezvényein, konferenciáin. Ő az autista gyereke nyomán jött rá arra, hogy hagyományosan kéne táplálkozni mindenkinek, de legalább a betegeknek.
Törlés