2010. december 30., csütörtök

A gabonák nehezen emészthetők az ember számára!

Kezdjük a gabonákkal. Ha a fejlődéstörténetet nézzük, a gabonák kerültek legutóbb az ember étrendjébe. Ugyancsak a gabonák azok, amelyeket nehezen tudunk megemészteni. Ezért jó ötletnek tűnhet, hogy a nehezen emészthető részeket eltávolítsuk belőle, viszont akkor eltávolítjuk belőle azokat a vitális anyagokat is, amelyek segítségével egészségesek tudunk maradni! Ugyan az ember nem rendelkezik több gyomorral, ami által fel tudná bontani a magok héjában lévő értékes anyagokat, de rendelkezik hagyományokkal, azzal a tudással, amelyeket elődjeink halmoztak fel, hogy feltárják az igazságot. Amennyi hiányzó gyomra van, annyival több agya! A régi ember feltalálta azt a módszert, amivel szervezete a legjobban tudja hasznosítani a teljes gabonát: ez a kenyér esetében a kovászt! A kovászolt kenyérben olyan formában találjuk az ásványi anyagokat, amelyek fel is tudnak szívódni szervezetünkbe, és ha elég zsírban oldódó vitamin is van jelen, akkor be is tud épülni fogainkba, csontjainkba, és mindenhová, ahol azok kellenek. Ezért például elengedhetetlen, hogy a kenyérre zsír vagy vaj kerüljön, attól lesz még értékesebb táplálék a kenyér. És ebből már azt is láthatjuk: a kenyér mindig kiegészítő táplálék, vagy mondhatjuk úgy, az adathordozó. Emlékezzünk csak Price felismeréseire: tízszer (!!) annyi zsírban oldódó vitamint talált azon emberek táplálkozásában, amelyek egészséges fogakkal, jó testépítéssel rendelkeztek!

1 megjegyzés:

  1. gabonafélék áztatására csak a víz jó? az is jó, ha tejben vagy gyümölcslében áztatom? Ha sütibe belesütöm (áztatás nélkül), akkor könnyebben emészthető?

    VálaszTörlés